Shakespeare: LXXXIV. szonett
Mondjon legtöbbet, ki mond többet annál a gazdag bóknál, hogy te csak te vagy? Annyi kincsre hol és kiben akadnál, hogy versenyre hívd benne másodat? Kár ínség lakja a pennát, amely semmi dicsfénnyel nem emeli tárgyát, de aki rólad csak azt mondja el, hogy te te vagy, már örök glóriát ád. Másolja csak, mi beléd íratott s ne rontsa meg természetes derûd: szellemét oly képmás hirdeti, hogy ámulat lesz stílusa mindenütt. Te szép áldásod átokkal tetézed: dicsvágy, dicsfényed rontja a dicséret!
|