Ég veled, te, túldrága, hogy enyém légy,
Eléggé tudod magad is, mit érsz;
Kincslajstromod bontja lelkünk kötését,
Ami jogom volt rád, mind véget ért.

Mert hogy voltál enyém? Nem adományképp;
S mi érdemem mérte föl szíved árát?
Nem ok szülötte volt e szép ajándék,
És így hitellevelem visszaszáll rád.

Te adtad, de még nem tudtad, mit érsz; és
Akinek engem, rosszul - túl! - becsültél:
Juttatásod - alapja félreértés! -
Újra tied, most, hogy jobban ítéltél.

Éltem birtokod bűvölő hitében,
Király álmomban, sehogysem az ébren.